Benkő Two koncert | Csili Művelődési Központ
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Benkő Two koncert

2021. december 11.

19:00 - 21:00
Ft1500
Benkő Zsolt és Benkő Máté (Apa-Fia Duó)
Manapság igen ritka, hogy egy fiú az apa tevékenységét folytatja, sőt együtt próbálják tudásukat és a zene iránti érdeklődésüket mélyíteni. Szerző és előadótársak, duójuk mellett két közös zenekaruk is van. Benkő Zsolt a 90-es évek eleje óta jelentős szereplője a hazai blues-életnek, a Sonia és a Sápadtarcúak, Ferenczi György és a Herfli Davidson zenekarokkal, valamint számtalan csapatban, jam-sessionban való részvétellel bejárta az ország minden szegletét. Pesterzsébeten született és az első 30 évét is ott töltötte. Ferenczi Gyurival együtt kezdték zenei pályafutásukat. Zsolt jelenleg is ott él, és mind előadói, mind oktatói terveiben szerepel szűkebb hazája, elismert kulturális központja, a Csili! Mindeközben folyamatos a színpadi jelenléte, főleg klubokban, és az országjáró Hangszert a kézbe rendezvény gitárszekciójának vezetőjeként. Zsolt annak idején 13 évesen kezdett gitározni, fia Máté (19 éves) viszont már 6 éves korában elkezdte. 6 év klasszikus gitározás megalapozta mind a technikáját, mind a zenéhez való lelki kötődését. Máté 9 éves korától a blues került érdeklődésének középpontjába, ebben meghatározó volt az édesapa példája, de a játékstílusa egyénivé vált, a tanult és hallgatott zenét sajátosan jeleníti meg.
 
Kettejük duója szórakoztató formában mutatja be ugyan annak a dalnak a megközelítését két különböző generáció szemszögéből, de zsigeri összhangban egymással!
 
A műsorban saját dalok és feldolgozások is helyet kaptak.
 
Belépő: 1 500 Ft
 
Csili Alsóállomás
 
 
A koncert az NKA Hangfoglaló Program segítségével valósul meg!

Jegyek

A jegyek már nem elérhetők, mivel ez az esemény már elmúlt.

Szervező

Czúni Imre
Telefon:
+36302438467
E-mail:
czuni.imre@csili.hu

Helyszín

Csili Alsóállomás
Nagy Győry István u. 4-6.
Budapest, 1201
+ Google Térkép

Az esemény támogatója

Nemzeti Kulturális Alap