Helytörténeti vetélkedő | Csili Művelődési Központ
Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Helytörténeti vetélkedő

2022. november 29.

13:00 - 17:00

Az Erzsébet Napok rendezvénysorozat 30 éve kerül megrendezésre kerületünkben, melynek a kezdetek óta elmaradhatatlan eseménye az iskolák közötti versengés.

Évszázadnyi emlékek, folyamatosan változó elképzelések és társadalmi kihívások formálták és formálják most is a Pesterzsébeten élő gyerekeket, felnőtteket. Néhány kivételtől eltekintve a programsorozat hagyományos eseményeit igyekszünk megőrizni, megtartani.

A programok szervezésében  – a tradíciókat folytatva – ebben az évben is nagy hangsúlyt kapott a helyi közösségek kulturális szerepvállalása, hiszen az Erzsébet Napok nem csupán szórakoztató, ismeretterjesztő programok sora, hanem nagyszerű alkalom az összejövetelekre, az iskolai közösség megerősítésére is.

Hagyományos, és természetesen elmaradhatatlan program a rendezvények sorában a Csili által szervezett Helytörténeti vetélkedő. Célunk változatlan, a kerület diákjai élményszerű feladatokon keresztül ismerjék meg és mutassák be tudásukat a kerület múltjáról, a tágan értelmezett helytörténetéről és kulturális életéről.

Ebben az évben is sok ügyességre, leleményességre lesz szüksége a csapatoknak a feladatok sikeres megoldásához.

A vetélkedőt 2022. november 29-én, kedden délután rendezzük, az előzetes feladatokat és tudnivalókat a jelentkező iskolák csapatainak november 18-án, pénteken tesszük közzé.

A csapattagok száma továbbra sem megszabott, de javasoljuk, hogy minél többen legyenek, lehessenek részesei a megmérettetésnek, hiszen igen különböző feladatok várnak idén is a diákokra, nem csak sok előzetes ismeretre lesz szükség, hanem a kerület ismeretére, kreativitásra, bátorságra, esetleg informatikai gyakorlottságra is.

A jelentkezési lapot a linkre kattintva lehet letölteni, a kitöltött lapot e-mailen kérjük visszajuttatni az polyak.edit@csili.hu címre 2022. november 10-ig, válaszként küldjük meg a feladatokat tartalmazó következő levelünket.

Jelentkezési lap

Bízunk benne, hogy ebben az évben is üdvözölhetjük iskolájuk csapatát a Helytörténeti vetélkedőn!

Részletek

Dátum:
2022. november 29.
Időpont:
13:00 - 17:00
Esemény kategória:

Az esemény támogatója

Pizza Mágus