Készítsük el együtt Pesterzsébet világító, közösségi, adventi naptárát! | Csili Művelődési Központ

Már harmadik éve készíti el a Csili Művelődési Központ Pesterzsébet közös adventi kalendáriumát.

Az előző két évben, a pandémiás helyzetre tekintettel rövid filmek rejtőztek online kalendáriumunk naponta nyíló ablakai mögött honlapunkon. Mindkét évben számtalan partner állt mellénk, nekik köszönhetően színes, változatos produkciókat láthattak naponta az érdeklődők.

Idén, új kezdeményezésbe fogunk, melynek célja, hogy „élő adventi naptárrá” változzon Pesterzsébet, öltöztessük a házak, épületek ablakait ünnepi fénybe és díszbe, számmal jelölve a napokat december elsejétől karácsonyig.

Ezzel a várakozás izgalma igazi közösségi élménnyé válik a mi kerületünkben is, testi-lelki egészséget szolgáló program lehet ilyenkor az esti séta lakóhelyünk utcáin.

December 1-je és 24-e között minden nap más háznál, intézménynél díszítenek fel az ott lakók, dolgozók egy ablakot úgy, hogy az ünnepi díszek mellett szerepeljen az aznapi dátumot jelző szám is. Így minden este újabb feldíszített ablak borul ünnepi fénybe egészen Szentestéig, mintha az adventi naptár ablakait nyitnánk ki.

A visszajelzések alapján sorrendet készítünk, kérjük, az erre az alkalomra kidíszített ablak csak a megadott dátumtól legyen látható.

Az elkészült ablakról fotót kérünk majd, hogy a közös adventi kalendáriumban is megjelentethessük, a megtalálási címmel együtt. Ehhez kapcsolódóan tervezünk egy apró játékot is, ennek részletei azonban még titkosak!

A tapasztalatok szerint kicsik és nagyok örömmel vesznek részt ebben a „játékban”. Az ablakdíszítők izgatottan készülnek, a számvadászok és a lakók pedig kíváncsian keresik a feldíszített ablakokat a csendes esti séta közben. Több helyen akár sütivel, teával várják a vendégeket, vagy a ház elé tesznek egy tálca mézeskalácsot.

Várjuk visszajelzését november 28-ig, részt kívánnak-e venni kezdeményezésünkben, a polyak.edit@csili.hu e-mail címre.

Miben segíthetünk?