
- Ez az esemény elmúlt.
Kedvenc magyar slágereink
2022. június 25.



Szőke Nikoletta montreux-i versenygyőztes, Junior Prima díjas előadó, az ország egyik legnépszerűbb jazzénekesnője. Nemzetközi karrierje a nagy presztízsű Montreux Jazz Festival énekversenyének első díjával és közönségdíjával indult 2005-ben, azóta lépett már fel óriási sikerrel többek között New York-ban, Tokióban, Brüsszelben, Koppenhágában, Londonban és Berlinben. 2009-ben japán kiadó szerződtette, azóta hét listavezető lemeze jelent meg a szigetországban. Legutóbbi, Moonglow című lemezét Grammy-díjas producerrel, Helik Hadarral rögzítette. Olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Bobby McFerrin és Michel Legrand. Állandó teltházas fellépője a hazai fesztiváloknak és koncerttermeknek. Zenésztársa az ország egyik legnépszerűbb jazzgitárosa,
Gyárfás István, aki 2016-ban munkásságáért megkapta a jazz zenészek által odaítélt rangos szakmai díjat, a Szabó Gábor-díjat, és számos alkalommal győzött az “Év gitárosa” kategóriában a JazzMa.hu közönségszavazásán. Közös műsorukban saját, könnyed dalok mellett olyan ismert örökzöldek szerepelnek, mint például a “Szeretni bolondulásig”, a “Holnap, ki tudja holnap látsz-e még” vagy a “Csak egy tánc volt”.
A rendezvény az NKA Hangfoglaló program támogatásával jött létre.
Részletek
- Dátum:
- 2022. június 25.
- Időpont:
-
18:00 - 20:00
- Esemény kategóriák:
- Felnőtt koncert, Szimpla esemény
Szervező
- Farkasné Takács Ilona
- Telefon:
- +36306370791
- E-mail:
- farkasne.takacs.ilona@csili.hu
Helyszín
- Csili Művelődési Központ – kert
-
Nagy Győry István utca 4-6.
Budapest, Budapest 1201 + Google Térkép - Telefon:
- +36 1 283 0031
- Honlap:
- www.csili.hu
Ajánljuk még...
-
SakálVokál: vasárnap esti táncparty a Csiliben
2023. június 11.|Ismétlődő Esemény (Az összes)One event on 2023. május 14. at 18:00
One event on 2023. június 11. at 18:00
One event on 2023. július 9. at 18:00
-
Társaságkedvelők klubja – The Shades
2023. június 14.